Az encsencsi görögkatolikus leányegyház (filia) rövid története

Hogy pontosan mikor telepedtek meg Encsencsen görögkatolikusok, egyelőre nem ismert. Valószínűleg a Szatmári békét követő (1711) nyugodtabb időszakban hívhattak be a birtokos nemesek máshonnan telepeseket, hogy a háborúk és a járványok miatt meggyöngült falut megerősítsék.

A közösség kicsinysége miatt pap nem tudott itt letelepedni, így a nem sokkal nagyobb, de valószínűleg jóval korábban alapított piricsei parókia filiája lett Encsencs, amelytől fél órányi járóföldre fekszik. Az első fatemplomot 1720 körül építették a hívek a protestáns kegyúr, Erős István anyagi támogatásával, Szent Miklós tiszteletére. 1774-ben már felújításra szorult, úgyhogy 1782-ben egy másikat emeltek helyette, szintén fából. 1771-ben az iskolamester számára is építettek egy faházat, amely csupán egy szobából és egy pitvarból állt. 1784-ben nem volt helyben lakó mester, a házat már romosnak mondják. Ekkoriban mindössze 67 gyónóképes, azaz felnőtt hívő tartozott a közösséghez.

1825. március 13-án a hajdúdorogi főesperes kánoni látogatást végzett itt is. A vizitáció során fölvett jegyzőkönyv szerint a templom 1819-ben épült téglából a birtokos gróf Károlyi család telkén, Lyachovits János, nyírgyulaji esperes áldotta meg. A templom jó állapotban volt, két kis harangja minden bizonnyal haranglábon függött. A templom szerényen, de minden szükséges felszereléssel el volt látva. A kehely ónból készült, összesen két miseruhája volt, az egyik jó, a másik közepes állapotban. Tizenegy egyházi szláv nyelvû liturgikus könyvet írtak össze, ami filiák esetében szokatlanul sok. 132 hívőt számláltak, a gondnokot Bába Görgynek hívták.

1902-ből egy újabb, részletes templomi leltárt ismerünk. Ebből kiderül, hogy az oltár falazott volt, téglából épült, egy régi, fából készült “kivot”-ban, azaz kis szentségházban őrizték az Oltáriszentséget. A régi szláv könyvek között két evangéliumos könyv is szerepel, de ezek mellett már magyar nyelvű Evangéliumot, és egyéb liturgikus könyveket is összeírtak. Ekkor is volt már ikonosztázionja a templomnak, amelyről csak azt jegyzete föl az összeíró, hogy “régiség”.

Tizenöt év múlva a templom már olyan rossz állapotban volt, hogy a község az életveszélyessége miatt be akarta záratni. 1917-ben ezért elhatározták, hogy a rozoga templom helyett újat építenek. Létrehoztak egy pénzügyi alapot, abban bízva, hogy az így nyert pénzzel a háború után lehet majd valamihez kezdeni. A következő évben is az új templom építésére gyűjtöttek. Végül csak a régi templomot újították föl gyökeresen 1923-ban. Valószínűleg a szentély irányába megnagyobbították, a tetőt teljesen lecserélték, a falakat kívül-belül vakolták, új belső burkolat készült. A felújítást Bába Miklós piricsei parókus irányította, a felszentelést november 25-én Volosin János, nyírbélteki esperes-parókus vezette. A renoválást a helybéli híveken kívül gróf Zelénsky Róbert, Budapesten élő, de a községben gazdálkodó nagybirtokos, és az amerikás hívek, különösen a Rinyu család tagjai támogatták. Fodor Antal helybéli kántortanító szervezte a munkát, koordinálta a gyűjtést, amelyet Bába Miklós javaslatára Miklósy István megyéspüspök külön is megköszönt.

Az 1924-ben fölvett templomi letár szerint az egyháznak három kelyhe volt, egy ezüst, kettõ réz kuppával, de az egyik kehely már használhatatlan volt. Hét rendbeli miseruhájuk is volt, változó minõségben. Az oltáron szentségház állt, egy kép díszítette. A hajóban különböző képek függtek a falon, aztán volt egy kis Mária-kép, illetve a szentélyhez közel egy “klirosz”, vagyis kántorpad. Az egyik szláv evangéliumos könyv még megvolt. Az ikonosztáziont már nem említik, valószínűleg a felújítás során bonthatták el.

1927. februárjában Bába parókus arról panaszkodott Miklósy István megyéspüspöknek, hogy Encsencsen a helyi gondnok, Bába Mihály önhatalmúlag toronyépítésbe kezdett, terv és költségvetés nélkül, nagyobb mennyiségű téglát már meg is rendelt. Az ügyet a kerületi esperes kivizsgálta, a helyben tartott gyûlés során Bába Mihályt fölmentette gondnoki tisztéből, helyette Márku Sándort választották meg. Kiderült, hogy Rinyu Ferenc Amerikában élő gyermekei, Mihály és Gyula már nagyobb összeget küldtek az építkezésre. Az adakozók apját végül sikerült megnyugtatni, hogy az adományokat mindenképp a toronyépítésre fordítják. Április 20-án a parókus már be is mutatta a tervet és a költségvetést a püspöknek, amelyek sajnos nem maradtak fönn. A jóváhagyás után munkához is láttak, az építkezés serényen folyt. Gróf Zelénsky a tetőzethez és a harangállványokhoz szükséges fát ingyen adta. Szeptember 27-re már minden kész volt, a megyéspüspök fölhatalmazta az esperest, hogy az új tornyot megáldja.

1929-ben a háborúban elvitt harang helyett egy 174 kg-os újat öntettek, amelynek a megszentelését március 3-án szintén az esperes végezte.

1931. május 14-én Bába parókus Pünkösd másnapjára, az új oltár szentelésére kér engedélyt. A “világos kőrisfából készült kézi faragásos, natur-színben fényezett” oltár özv. Márku Lászlóné adományából készült, aki a parókus leírása szerint, szerény lehetőségeihez képest már eddig is bőkezűen támogatta a templomot (kelyhet aranyoztatott, zászlót vett stb.). Noha nem írják, de az oltár stílusa alapján sejthető, hogy a máriapócsi Juhász család valamelyik faragó tagja készítette, akik ebben az időben Piricsén is oltárt, és ikonosztáziont faragtak.

1947 novemberében a hívek elhatározták, hogy a templomot belül kifestetik, kívül javíttatják a vakolatot. A munkára sokat adakoztak, főleg terményeket, amelyek árából 5500 forint jött össze. Három szobafestőtől, és egy művésztől, Vályi Nagy Dezsőtől kértek árajánlatot. Gombácsi, debreceni mester ajánlatát tartották a legjobbnak, aki azt is vállalta, hogy egy festőt is talál, aki Papp Gyula parókus elképzelései szerint a Mária oltalmát, illetve Szent Miklós püspököt is meg tudná festeni. Az előbbi kép apropóját a Mária-év adta, illetve az a szándék, hogy a községet ért háborús megpróbáltatások után engesztelésül ajánlják föl ezt a képet. Szent Miklóst a parókus a debreceni templom Miklós-képe nyomán kívánta megfestetni. November végére már készen is voltak, Gombácsi József készítette a díszítőfestést és az olaj lábazatot, a falképek Helá Miklós “képfestő” művei. A megújult templomot december 21-én Dudás Miklós, hajdúdorogi megyéspüspök szentelte föl.

Mivel az új díszítőfestés enyves technikával, télidőben készült, néhány hét múlva tönkre is ment. 1948 augusztusában elhatározták, hogy a hibát kijavíttatják. Azt a Ruff Mihály debreceni vállalkozót bízták meg, aki már előző évben is pályázott, de akkor túl magasnak ítélték az ajánlatát. Ruff enyves festés helyett kazeines technikát alkalmazott. A két falkép megmaradt, de a díszítőfestést teljesen átalakította. A helyreállítás költségeit az egyházi temetőben kivágott faanyagának ára biztosította, melyet szerencsétlen módon az iskola államosítása során szintén államosítottak, de Papp Gyula parókusnak sikerült kijárnia a vármegyénél, hogy adják vissza, és az árát a templomra fordíthassák.

A sekrestyét 1983-ban, Szathmári Béla parókus idejében építették. Néhány év múlva ikonosztáziont is építettek, amelynek képeit egy debreceni művész, Pikó László festette. A négy alapképből és ünnepsorból álló ikonosztáziont 1989-ben Keresztes Szilárd megyéspüspök szentelte meg.

Néhány éve a búcsú ünnepét Szent Miklós májusi ünnepén tartják.

Terdik Szilveszter

2014. szeptember 10.