Encsencs község az Észak-alföldi Régió Dél-Kelet Nyírségi települése, mely Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Nyírbátor-Nyírábrány útvonaltól 2 kilométerre nyugati irányban, a Nyírségre jellemzõ homokdombok között található.

A Nyírbátori Kistérséghez tartozó település területe 3191 ha.

Nyíregyházától és Debrecentől szinte azonos távolságra (50 km) a magyar-román államhatár közelében Nyírbátortól 15 km-re helyezkedik el. Vasútja nincs, közvetlen autóbuszjárat köti össze Nyírbátorral és Debrecennel.

A település a rendszerváltozásig “Zsákfalu” volt és ezt a viszonylagos bezártságot szüntette meg az 1990-es évek elején megépített Encsencs-Nyírbéltek összekötő út, de az átmenő forgalommal szükségszerűen együtt járó zaj, por és levegőszennyezés mégis megkíméli a falut.

Szép látvány a település műemlék jellegű református temploma, valamint a katolikus templom. Muzeális jellegű épület még a század elején a mezőgazdasági termékek feldolgozására épült Szeszgyár, amely még az 1980-as években működött is, sőt a gőzgépek mai napig megtalálhatók az épültben.

 

Térkép