Önálló önkormányzatú település, amelynek neve először 1321-ben tűnik fel “Enchenck” alakban okleveleken.

A középkorban a Báthori, Rakamazi, Zeleméri családok a gazdái a településnek. A település a történelem folyamán hol Szatmár, hol Szabolcs vármegyéhez tartozott, s a múltban váltakozva a Báthory, Rakamazi, Zeleméri, Szennyesi, Károlyi és Zselénszky család volt a földesura a községnek.

Az Encsencs név eredetére nézve nincs megnyugtató magyarázat. Valószínűleg személynévből lett földrajzi név. Esetleg a német Hentz, vagy Entz magyar alakja. Ám bizonyíték híján álljon itt két szájhagyomány útján terjedt változat:

“Gyaníthatóan az Encsencs név ebből a magyar szóból eredhetett: incs-incs. Mivel itt hajdan tiszta erdőség lévén a tatárjáráskor a nyílt téren lakó emberek ide menekültek, vagy egymást az iderejtőzésre intették, – s innen származhatott előbb az incs-incs név, mely később Encsencsre változott.”

A másik változat szerint:

“A helyi férfiak szerettek iszogatni s közben bíztatták egymást: öncs-öncs! Feltehetően igen gyakran mondták ezt, s talán ezért nevezték el a települést Encsencsnek.

Encsencs bizonytalan eredetű neve aránylag későn bukkan fel. Ugyanis a Gut-Keled nemzetségbeli Báthory család 1321. évi osztálylevelében szerepel először az encsencsi Szentlélek tiszteletére szentelt templom. A templom története utalhat a település történetére. Nagy jelentőséggel bír számunkra, hogy István király rendelete alapján, miszerint minden tíz település építsen egy templomot, – s tudjuk, hogy ez nem egy-két év alatt valósulhatott meg, – Encsencs azok közé a falvak közé tartozhatott, ami nem csupán lakott település volt, hanem olyan gazdasági és vagyoni szinten állhatott, hogy meg tudott építeni egy kis középkori kápolnát, a jelenlegi református templom helyén. Ugyanis ásatások bizonyították, hogy a református templom főfalainak egy része ennek a középkori kis templomnak az alaptestén áll.

Kb. 400 év történetére borul az ismeretlenség fátyla, egyes források szerint a török világ idején elhagyatott volt a templom, majd ismeretlen időben lett a reformátusoké, a sekrestyéje azonban elpusztult. A 2002. évi alap megerősítéssel egybekötött ásatások alapján valószínűleg leégett. A templomot 1828-29-ben építették át mai formájára. A deszkából készített mennyezetet 1889-ben festették, klasszicizáló szószéke körül 300 ülőhely van. A torony földszintje és a kőkarzat alja csehsüveg boltozatos. Az orgonát Demény Imre építette 1946-ban négy változattal, úgy, hogy a második világháború utáni nehéz években a gyülekezet terményt és élelmiszert gyűjtött és cserélt aranyra Bécsben. A késő barokkos stílusjegyeket viselő templom a település jelenleg egyetlen műemlék épülete.

Encsencs az I. és a II. világháborúban a környék legtöbbet szenvedett települése volt. A község központjában felállított emlékfal annak a 214 hősi halottnak a nevét őrzi, akik életüket adták a hazáért és falujukért az I. és a II. világháborúban. Sokan közülük a Don kanyarban és az orosz síkságon kaptak halálos sebet, vagy véreztek el, mert nem kaptak időben segítséget. Sokan a mínusz 35-42 °C fokos hidegben fagytak meg vagy szenvedtek hóvakságot, megőrültek vagy éhen haltak. Ők végigjárták a pokol kínját, még azért is szenvedniük kellett, hogy meghalhassanak. Hogy ezek a katonák hol vannak eltemetve, pár kivételtől eltekintve – nem tudjuk.

 1944. október 31-én az oroszok községünkből 90, a környező településekről 66 férfit szedtek össze és vittek el kényszermunkára – 18 és 60 év közöttieket. Közülük 83-an soha nem térhettek vissza. Ők a mai moldáviai Balti (Bölci) város fogolytáborában haltak meg járványos betegség következtében. Nyugvóhelyük az ottani tömegsír lett. 2001 őszén Balti temetőjében emlékhely készült, rajta szomorú felirat orosz és magyar nyelven: “Itt magyar katonai és polgári áldozatok nyugszanak, a 2. világháború áldozatai.” Az önkormányzat képviselő testületének kis küldöttsége azóta minden évben kiutazik Moldáviába és elhelyezi ott is a kegyelet koszorúját.